Bükkábrányi Bányász- Sajóörös bajnoki mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2017. április 25. kedd, 00:00
alt

2017. április 22-én, szombaton a Bükkábrányi Bányász hazai környezetben lépett pályára. Sajóörös együttese látogatott el a Szép Pál Sporttelepre. A mérkőzés 17 órakor vette kezdetét.

A 16. percbe a sajóörösiek megszerezték a vezetést: Béres Zoltán gólja révén 0 -1 lett az állás.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 18. percben a bükkábrányiaknak sikerült kiegyenlíteni, Bodzán Krisztián volt eredményes.

A 40. percben a sajóörösi Kiss Imre volt szerencsés. Találata révén 1-2 lett az eredmény.

A 43. percben szintén Kiss Imre szerzett gólt, így 1-3 lett az állás.

Egy perc elteltével az ábrányiaknak sikerült szépíteniük. Farkas Milán gólja révén 2-3 lett az eredmény.

A hátralévő játékidőben gól nem született, így egy gólos hátránnyal vonulhattak el pihenőre az ábrányiak.

Az 52. percben Szemán Imre reklamálását elégelte meg a játékvezető, így sárgalapos figyelmeztetésben részesítette, majd Kaló Gábor reklamálása is sárga lapot érdemelt.

Az 56. percben a sajóörösi Adorján Károly szerzett gólt. Találata révén 2-4 lett az állás.

Az 57. percben Balázs Balázs István buktatása sárga lapot érdemelt.

A 60. percben Kiss Imre szintén gólt szerzett, így 2-5 lett az eredmény.

Két perc elteltével Kiss Imre szintén eredményes volt. Találata révén 2-6 lett az állás.

Három perc elteltével Kiss Imre megszerezte a mérkőzésen az  5. gólját amely csapatának már a 7. jelentette. 

A 65. percben Orliczki László lerántása sárga lapot érdemelt.

A 70. percben Gyöngy Istvánnak sikerült szépítenie, így 3-7 lett az eredmény.

Öt perc elteltével Kiss Tamás volt eredményes: találata révén 4-7 lett az állás.

A 79. percben az ábrányi Farkas Milán szerzett gólt, így 5-7 lett az eredmény.

A 86. percben Orliczki László volt eredményes, találata révén 5-8 lett az állás.

A maradék játékidőben több gól nem született, így a Bükkábrányi Bányász- Sajóörös bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 5-8 lett.

 
 
 
Tabella (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 
Jegyzőkönyv (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com