Bükkaljai Mozaik 2017. május 3.
Írta: Eleven Televízió   
2017. május 05. péntek, 09:16
 alt
 
Kiszehajtás a bükkábrányi iskolában
 
Régi magyar népszokás a kiszehajtás és a villőzés, melynek során, főleg faluhelyen, a lányok egy nagy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek és énekelve végigvitték a falun, majd levetkőztették és a patakba dobták vagy elégették. A kiszehajtás után a földíszített, szerencsét hozó fűzfaággal, a villővel járták végig a falut. Mindennek a célja a tél végleges elűzése, a tavasz, a jó idő csalogatása volt.
A hagyományt minden évben felelevenítik a bükkábrányi iskola tanulói. Ezúttal az aulában gyűltek össze a diákok március 30-án, ahol a harmadik osztályosok népi játékokkal, dalokkal színesített műsorát nézhették meg. A gyerekeket Szemán-Dobó Violetta osztályfőnök készítette fel. A kiszebábu és a gyerekek ezt követően ellátogattak az óvodába, ahol két csoport nézhette meg a régi időket idéző előadást. Az óvodába menet és a patak felé haladva is énekszó zengte be a főutcát.
A tavasz eljövetelét biztosítva, meg is szabadultak a telet jelképező bábutól, a Sályi-patakba dobták. Bár egy rövid időre megakadt, ám a patak sodrása továbbvitte, messzi vizekre.
 
 
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
alt
 
Jótékonysági bál Mezőnyárádon
 
Február 25-én rendezte meg hagyományos jótékonysági bálját a Nyárádi Ifjúságért Közalapítvány és a Mezőnyárádi Gyermekekért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma. A rendezvénynek a Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola tornaterme adott otthont, a rendezésben pedig mind az óvoda, mind az iskola Szülői Munkaközössége részt vállalt. A bál védnöke Koós Ede, az Egri Érseki Papnevelő Intézet prefektusa, teológiai tanár volt.
A rendezvény este 8 órakor vette kezdetét a megnyitóval, a mintegy 200 vendéget Korpás Zoltán köszöntötte. A 8. osztályosok nyitó keringője nagy sikert aratott, majd a Sky Dance tánciskola mezőnyárádi növendékeinek produkcióját tekinthették meg a jelenlévők. A bemutatót követően a nyolcadikosok egy táncra kérték fel szüleiket, és a vendégeket.
A hajnalig tartó tánchoz a Tutti Frutti zenekar szolgáltatta a zenét, éjfélkor pedig a támogatók által felajánlott tombolanyeremények kerültek kisorsolásra.

 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
Névadójukra emlékeztek a mezőnyárádi iskolások
 
Boldog Sándor István nevét elmúlt év őszétől viseli a mezőnyárádi általános iskola, amikor is az intézmény az Egri Főegyházmegye fenntartásába került.
Február 24-én a tanítás előtt az 1953-ban vértanú halált halt névadó előtt rótták le tiszteletüket a tanulók. A több osztály tanulóiból álló kis csapat által előadott rövid színdarab felelevenítette a valamikori mezőnyárádi szalézi novícius élettörténetét a gyermekkortól a nyárádon töltött időn át egészen a vértanú halálig.
A megemlékezés után Farkas Jánosné az intézmény igazgatója köszönte meg mindenkinek a színvonalas műsor, a rááldozott munkát.
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com