Bükkaljai Mozaik 2017. május 24.
Írta: Eleven Televízió   
2017. május 25. csütörtök, 09:11
 
Arany-gála a bükkábrányi iskolában - 1. rész
 
Arany János születésének kettőszázadik évfordulója apropóján az idei évet az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia emlékévvé nyilvánította. Ezzel még kiemeltebb aktualitást kapott a bükkábrányi iskolában a minden évben megrendezésre kerülő Arany Napok elnevezésű rendezvénysorozat, mellyel a névadó előtt tisztelegnek a diákok és dolgozók egyaránt. Az Arany-gálát, vagyis a mozgalmas két nap zárórendezvényét péntek délután tartották meg. A vendégeket Éliásné Takács Anikó köszöntötte, majd Derekasné Orosz Andrea intézményvezető nyitotta meg a gálát. Elsőként Dávid Laura, az iskola egykori tanulója mondta el a költő "Walesi bárdok" című balladáját, majd a 4.osztályosok a régi idők világába, a fonóba vitték el a közönséget.
A változatos foglalkozásokon minden osztály külön-külön vett részt. Ezekben pedig többek között szerepet kaptak a játékos vetélkedők, a lelkiséget előtérbe helyező beszélgetések, de a sport, a tornatermi játékok is.
A nap zárásaként egy közös szentmisén vett részt mindenki melyet Dr. Linczenbold Levente atya celebrált. Mivel pedig Szt. József ünnepnapja volt, Jézus nevelő atyjáról szólt a prédikáció is, például állítva József lelkiségét a résztvevők elé.
 
 
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
alt
 
Szépkiejtési vesrseny a mezőnyárádi iskolában - 1. rész
 
Az önkormányzat és az IKSZT közösen idén is szervezett majálist Mezőkeresztesen május 1-én.
Április 7-én immáron 25. alkalommal rendeztek szépkiejtési versenyt a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Iskolában. A verseny célja, hogy az alsó tagozatosok négy kategóriában, versmondó, prózamondó, mesemondó valamint hangos olvasás kategóriában mérhessék össze tudásukat. A megmérettetésre a délután 14 óra 30 perctől kezdődő megnyitó után került sor. A megnyitón előbb Harangozó Andrásné tanárnő, majd Farkas Jánosné igazgató köszöntötte a megjelent szülőket, pedagógusokat és természetesen a versenyzőket. A köszöntők és a szabályok rövid ismertetése után került sor a megmérettetésre.
A nap folyamán tartott aszfaltrajz versenyen minden résztvevő gyerek emléklapot és ajándékokat kapott. Illetve a nap folyamán lehetőség volt lovaskocsikázásra, tájház látogatásra és májusfaállításra is.
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
Majális Mezőkeresztesen - 2. rész
 
Az önkormányzat és az IKSZT közösen idén is szervezett majálist Mezőkeresztesen május 1-én. Ahogyan a korábbi években, idén is a reggeli ébresztő és hívogató a motoros klubhoz kötődött. A város központjából, a katolikus templommal szemben lévő parkolóból a gyülekezőt és az eligazítást követően 9 órától vonultak végig a szép számmal megjelent motorosok majdnem minden utcán. Végül a programok fő helyszínére, az IKSZT udvarára érkeztek meg. A programok délelőtt 10 órától kezdődtek. Először Majoros János polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd megnyitotta Horváth Illés Károly festménykiállítását, amelyet a napfolyamán az IKSZT nagytermében tekinthettek meg az érdeklődők. A Horváth Illés Károly művész urat már egészen fiatalon megragadta a festészet, azonban ezidáig még nem volt egyetlen kiállítása sem. A megnyitót követően jóga bemutatóval, majd karate bemutatóval folytatódott a délelőtt programja. 11 órától a Szent Erzsébet Nyugdíjas Klub is fellépett, illetve bemutatkozott első nyilvános szereplésén a Gyermek Citerazenekar is. Ezt követően a Szervita Nővérek Gyermekotthon lakóinak műsorát tekinthették meg a jelenlévők. Déltől a Zoller János karnagyúr vezette Mezőkeresztesi Férfikórus fellépése következett, majd a programot a mezőkeresztesi Kossut Lajos Általános Iskola tanulóinak táncbemutatója zárta. A nap folyamán tartott aszfaltrajz versenyen minden résztvevő gyerek emléklapot és ajándékokat kapott. Illetve a nap folyamán lehetőség volt lovaskocsikázásra, tájház látogatásra és májusfaállításra is.
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com