Mezőnyárád-Mezőkeresztes ifjúsági mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2017. május 31. szerda, 12:59
alt

2017. május 27-én szombaton Mezőnyárád ifjúsági csapata hazai környezetben fogadta Mezőkeresztes csapatát. A találkozó utolsó fordulója 15 órakor vette kezdetét. Mindkét félnek fontos volt az eredmény, mivel pont egyenlőség volt a két csapat között. A mérkőzés tétje az ezüstérem volt.

A 14. percben mezőkeresztes 11- es rúgást végezhetett el. A büntetőt Kalászi Milán értékesítette.
A maradék játékidőben gól nem született, így mezőnyárád egy gólos hátránnyal vonulhatott el pihenőre.

Az 58. percben Zakar Ferenc Albert Találata révén 0-2 lett az eredmény.
A 68. percben a nyárádiaknak sikerült szépítenie. Béres József Alex gólja révén 1-2 lett az állás.
3 perc elteltével a nyárádiak kiegyenlítettek. Kovács Ákos volt eredményes.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 77. percben újabb nyárádi gól született. Durdon László Dávid gólja révén 3-2 lett az eredmény.

A hátralévő időben már egyik csapatnak sem sikerült gólt elkönyvelni, így az ezüstéremért zajló csatát a nyárádi ifisták nyerték, ezzel a bajnoki tabella II. helyén végezték a 2016/2017 – es szezonban.A keresztesi ifjúsági csapat pedig ezzel az eredménnyel III. helyezett lett.

 
 
 

 

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com