Te Deum - évzáró a mezőnyárádi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
2017. június 20. kedd, 17:32
Bár a nyolcadikos diákok már június 17-én búcsút intettek az intézménynek a tanév lezárására csak 20-án került sor az intézmény diákjai és tanárai számára.
Délelőtt 10 órakor a templom főbejáratánál gyülekezett mindenki, ahol Dr. Linczenbold Levente plébános megáldotta az iskola új zászlóját. Az ünnepélyes bevonulás után kezdődött el a hálaadó szentmise az úgynevezett Te Deum. Ennek során a prédikációban a plébános felolvasta Dr. Ternyák Csaba egri érsek levelét, amelyben az egyházi vezető jókívánságait is kifejezte a iskola tanulóinak, dolgozóinak.
A szentmise után került sor az évzáróra. Ennek kezdeteként három kisdiák adott elő egy Szent Lászlóról szóló éneket, majd Farkas Jánosné igazgató értékelte az elmúlt tanévet, amely az első volt az intézmény egyházi fenntartása során. Számos diák részesült jutalom könyvben, illetve oklevélben a tanév során tanúsított kiemelkedő munkája elismeréseként.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ezt követően egy elsős diák szavalata hangzott el, majd pedig Daragó Károly a Hórvölgye Zeneiskola igazgatója is adott rövid értékelést az elmúlt tanévről, illetve négy diákot is megjutalmazott kitartó munkájukért. Az ünnepség legvégén a távozó nyolcadikosok átadták az iskola zászlaját a nyomdokaikba lépő hetedikeseknek, majd a himnuszokat énekelték el közösen a résztvevők.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com