Ülésezett Mezőkeresztes képviselő testülete
Írta: Eleven Televízió   
2017. június 30. péntek, 13:19
Összesen tizennégy napirendi pontot tárgyalt a mezőkeresztesi városvezetés azon a testületi ülésen, amelyet június 29-én reggel 8 órától tartottak.
Elsőként Majoros János polgármester számolt be röviden arról, milyen fontosabb események történtek a legutolsó ülés óta. Szólt többek között arról, hogy megkezdődött egyes utak és járda szakaszok felújítása és több tárgyalás is lezajlott a Dózsa György út későbbi felújításával kapcsolatosan. Szintén folytak egyeztetések a korábbi hulladéklerakó rekultivációjáról.
A hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés külön feladatot ró az anyakönyvvezetőre. Ennek a többletszolgáltatásnak az ellentételezéséről szólt a második napirendi pont. Az erről előre kiadott írásos anyag értelmében az anyakönyvvezető jelenleg egy szabadnap kiadását kéri. Amennyiben a későbbiekben anyagi kompenzációra kerülne sor, annak összege 3000 Ft lesz.
Harmadik fő téma a város 2016. évi egészségügyi helyzetének értékelése volt. Itt Dr. Pécsi Katalin gyermekorvos és Halászné Milicz Andrea védőnő számolt be a saját munkájuk során tapasztaltakról az elmúlt évre vonatkozóan. A beszámolóra egyébként minden orvos és védőnő meghívást kapott, de munkájuk miatt többen nem tudtak megjelenni. A testület tagjai egyébként ellenszavazat nélkül fogadták el az elhangzottakat.
Negyedikként a Harmatcsepp Óvoda elmúlt nevelési éve, az előző év értékelése, illetve a következő év előkészítése volt a témája Czirják Károlyné intézmény vezető beszámolójának. Elmondása szerint 102 gyerek járt óvodában a most befejeződött időszakban, több új eszközt is sikerült beszerezni, illetve számos rendezvény került lebonyolításra. A képviselők ezt a beszámolót is ellenvetés nélkül fogadták el.
Gáspárné Hilovszky Éva az Egyesített Szociális Intézmények vezetője is beszámolt elmúlt évi működésükről. Elmondása szerint egyre több szociálisan hátrányos helyzetű ember keresi fel az intézményt. Bár nem minden esetben lehetséges, de igyekeznek megoldást találni a különböző problémákra. Kifejtette továbbá, hogy egyre nagyobb gondot jelent a szociális területen dolgozók létszámának csökkenése.
A Tahy Olga Városi Könyvtár működéséről Bódis Nóra, míg az IKSZT munkájáról Pónuzs Andrea tartott beszámolót.
Nyolcadik napirendi pont a polgármesteri hivatal előző évi beszámolója volt, melyet Dr. Szombati Csaba Gábor jegyző előzőleg írásban már benyújtott. Kiegészítésként elmondta: 2018. januárjától új adminisztrációs rendszerre kell átállnia a teljes apparátusnak, ez egy központosított, úgynevezett APS rendszer lesz.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Tájékoztatás a polgármester szabadságának felhasználásáról. Ez volt a kilencedik pont témája. Majoros János elmondta, hogy az első félévben mindössze egy nap szabadságot vett igénybe, ezért kérte az előirányzatban szereplő maradék tíz nap második félévre történő átvitelét. A testületi tagok jóváhagyták a kérelmet.
Tizedik napirend a városi utak, járdák felújítására tett javaslat volt. A polgármester beszámolt róla, hogy a lakosok részéről számos jelzés érkezett, mely utak felújítása vált szükségessé. Az önkormányzat igyekszik fontossági sorrendet felállítani és folyamatosan haladni a munkálatokkal. Külön vita tárgyát képezte az iskola területén levő út és parkoló, valamint a Bornemissza utca felújítása. Egyelőre arról született döntés, hogy az önkormányzat bruttó 15 millió Ft-ot különít el az utak és járdák felújítására.
Tizenegyedikként arról kellett dönteni, hogy a helyi polgárőrség egy nyertes pályázat önerőjeként mintegy 139 000 Ft-ot kap segítségként a várostól.
A Harmatcsepp Óvoda óvodavezetői álláspályázatra beérkezett pályázat elbírálása volt a következő téma. A pályázatra egy fő jelentkezett, aki viszont egyelőre nem felel meg a kiírás egyik kritériumának. Így a pályázat újra kiírásra kerül. Tizenharmadik napirendi pontban a nem kötelező védőoltások anyagi támogatásáról vitáztak a testületi tagok. A témát a Szociális Bizottság korábban már megtárgyalta, döntésük szerint a támogatás összege személyenként 10000 Ft. A Pénzügyi Bizottságnál szintén tárgyalási téma volt a támogatás ügye, ők viszont a 10 éves korhatár helyett a 4 éves korhatárt támogatták. Végül az utólagos támogatás mellett született pozitív döntés azzal a kitétellel, hogy egyelőre 4 év a korhatár, amely a tapasztalatok figyelembe vételével később változhat.
Utolsó, "Indítványok, javaslatok" napirendben többek között szó esett az önkormányzat vagyonrendeletének közzétételéről, illetve a társadalmi munkában végzett járda építésekhez biztosított építőanyagok kiosztásának feltételeiről.
A testület ezt követően zárt ülésen tárgyalt tovább.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com