Balatonszárszón táboroztak a nyárádi diákok
Írta: Eleven Televízió   
2017. augusztus 03. csütörtök, 11:05
Idén is megszervezésre került a mezőnyárádi iskola nyári balatoni tábora. Közel húsz éve Balatonszárszón nyaralnak a gyerekek szervezett keretek között. Idén a táborban 34 jelenlegi és volt tanuló vett részt 3 pedagógus kíséretében.
Az első nap természetesen az ilyenkor szokásos szállás foglalással és egy délutáni városnézéssel telt. A 6 nap alatt sok jól bevált programot valósított meg a csapat. Voltak közösségi játékok, nyomozósdi, az elmaradhatatlan számháborúzás, bátorságpróba, éjszakai fürdőzés, medencézés, túrázás, József Attila Múzeum látogatása, Balaton bajnokok avatása labdarúgásban és asztaliteniszben. Ugyanakkor a kirándulás és a hajókázás sem maradhatott el, így például egy egész napot tett ki egy érdekes és igazán szép tihanyi kiruccanás.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Persze a táborozók a Balaton egyéb szépségeit is megtekintették a fürdőzés mellett. A résztvevők úgynevezett „SÜN” keretében minden nap értékelték is a napjukat, vicces, táncos, énekes avagy éppen digitális formában, melyek rendkívül szórakoztatóak voltak. Találkoztak Süsüvel és barátaival is a Süsü-fesztivál keretében, megtekinthették a szlovák néptáncosok műsorát.
Ezek után kicsit rosszul esett, hogy hamar eltelt ez a néhány nap, de végül mindenki épen, egészségesen és élményekkel megrakodva érkezett haza.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com