Ismét lesz Máté napi sokadalom
Írta: Eleven Televízió   
2017. szeptember 14. csütörtök, 11:03
Szeptember 23-án ismét megrendezésre kerül Bükkábrányban a már hagyományosnak számító Máté napi sokadalom, emlékezve a középkori vásártartási jogra.
Az idén hetedik alkalommal várja az érdeklődőket az önkormányzat változatos, szórakoztató programokkal a délután folyamán. 13 órakor kerül sor a közelmúltban elkészült beruházások ünnepélyes átadójára a BMX pályán, illetve az új kerékpárút Béke úti feljárójánál. 14 órakor pedig a szokásos ünnepi felvonulás kezdődik az iskola udvaráról a község központjába. Itt nem csak a helyi termékek bemutatója és vására, valamint népi gyermekjátékok várják majd az érdeklődőket, hanem számos egyéb program is. Fellépnek a Fresco Bello zászlóforgatók, a helyi óvodások és a Nefelejcs néptánccsoport is, de régi időket felelevenítő szüreti kiállítást is megtekinthetik a kilátogatók.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ebben az évben a rendezvény díszvendége az erdélyi Bereck település lesz, akik külön bemutatkozóval készülnek az ünnepi alkalomra. Idén is lesz dalos találkozó Berente, Füzesabony, Szentmária és Bükkábrány népdalköreinek részvételével. Nem maradhat el most sem a pálinka mustra és a kőttes sütemények versenye sem. Este hat órakor pedig az Apostol együttes nagykoncertje zárja majd a napot.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com