Üléseztek a mezőnyárádi képviselők (teljes felvétel)
Írta: Eleven Televízió   
2017. szeptember 21. csütörtök, 08:03
Szeptember 18-án délután ismét testületi ülés volt Mezőnyárádon. Ezúttal négy napirendi pont került a testület tagjai elé.
Elsőként a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról kellett szavazniuk a tagoknak. Bárdos Szabolcs polgármester elmondása szerint erre azért kellett sort keríteni, mert Szentistvánon időközi választások voltak, ennek eredményeként pedig a társulásban a települést képviselő polgármester személye is változott. Ezt a személyi változást hagyták jóvá egyhangú igen szavazattal a jelenlévők.
A második főt téma a Mezőkövesdi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítása volt. Az előterjesztés lényege és szükségessége megegyezett az első napirendben tárgyaltakkal. Így itt is egyhangú igen szavazat született.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási és Önkormányzati Ösztöndíj pályázathoz. Ez adta a harmadik fő téma tárgyát. Hasonlóan az előző évek gyakorlatához, itt is a pályázat benyújtása mellett tették le voksukat a testület tagjai.
A negyedik, "Időszerű feladatok" témakörben a polgármester beszámolt arról, hogy korábban már megállapodás született egy 1,6 millió Ft-os pályázat benyújtásáról, amelyből az óvoda energetikai korszerűsítését kívánja megoldani a községi vezetés. Sikeres pályázat esetén a forrásból egy napelemes rendszer kerül majd kialakításra. Elhangzott továbbá az is, hogy a bölcsődei csoport elindulása a célegyenesbe érkezett, mindössze egy építésügyi szakhatósági engedélyre van még szükség, melynek beszerzése folyamatban van.

                                                                                                                            

                                                                                                                               

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com