A Bükkábrányi Bányász felnőtt labdarúgó csapatának, és a BSC utánpótlás csapatainak őszi szezonja - összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2017. november 24. péntek, 13:35
alt

Befejeződött az őszi szezon a megyei III. osztály dél-borsodi csoportjában szereplő Bükkábrányi Bányász felnőtt együttese, a megyei III. osztályban szereplő Bükkábrányi Sport Club ifjúsági együttese és az utánpótlás csapataok számára. Összefoglalónkban a lejátszott és felvételre került találkozókról készült összefoglalót és gólokat tekinthetik meg.

  Az első fordulót szeptember 26-án hazai környezetben játszották Tiszabábolna csapata ellen. A találkozó 4-1-es ábrányi győzelemmel ért véget. A gólok közül hármat Hócza József, egyet pedig Cseh Gergely szerzett. Szeptember 2-án Mályiba utazott a csapat. A mérkőzés 3-0-ás ábrányi győzelemmel ért véget. A gólszerzők Farkas Milán, Hócza József és Gulya István volt.

 

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A Bükkábrányi Bányász csapata az első fordulót szeptember 26-án hazai környezetben játszották Tiszabábolna csapata ellen. A találkozó 4-1-es ábrányi győzelemmel ért véget. A gólok közül hármat Hócza József, egyet pedig Cseh Gergely szerzett. Szeptember 2-án Mályiba utazott a csapat. A mérkőzés 3-0-ás ábrányi győzelemmel ért véget. A gólszerzők Farkas Milán, Hócza József és Gulya István volt.

Szeptember 10-én Sajóörös csapata látogatott el a bükkábrányi sportpályára. A mérkőzés 5-0-ás ábrányi győzelemmel zárult. Az 5 gólból három öngól volt, míg kettőt Bodzán Krisztián és Hócza József szerzett.

Szeptember 16-án Borsodivánkára utaztak az ábrányiak. A találkozón nem bírt egymással a két együttes, 1-1-es gólarányú döntetlennel ért véget a meccs. Az ábrányi gólszerző Nagy László volt.

Szeptember 24-én hazai környezetben lépett pályára a Bányász csapata. Hejőszalonta együttese látogatott el a Szép Pál sporttelepre. A találkozó 8-2-es ábrányi győzelemmel ért véget. A 8  ábrányi gól közül Hócza József hármat, míg Farkas Milán, Bereznay Ferenc, Cseh Gergely, Gyöngy István és Gulya István egyet-egyet szerzett.

Szeptember 30-án Szomolya csapata látogatott el a bükkábrányi sportpályára. A mérkőzés 9-1-es ábrányi győzelemmel ért véget. A 9 gólból Gulya István négyet, Dobi István egyet, míg Farkas Milán és Bodzán Krisztián kettőt-kettőt szerzett.

Október 7-én Mezőnyárádra utaztak az ábrányiak. A mérkőzés 5-1-es gólarányú Bányász- győzelemmel zárult. Az 5 ábrányi gól közül Gulya István hármat, Hócza József pedig kettőt szerzett.

Október 15-én Szentistván csapatát fogadták az ábrányiak. A találkozó 6-0-ás bányász győzelemmel ért véget. A 6 ábrányi gól közül Hócza József kettőt, míg Dobi István, Bereznay Ferenc, Gulya István és Nagy László egyet-egyet szerzett.

Október 29-én idegen környezetben léptek pályára az ábrányiak: Tiszabábolnára utaztak. A mérkőzés 4-1-es gólarányú bányász győzelemmel zárult. A gólokat Bodzán Krisztián és Hócza József szerezte.

November 4-én Mályi csapatát fogadták az ábrányiak. A találkozót a Bányász csapat nyerte 5-2-es gólarányban. Az 5 ábrányi gól közül Bodzán Krisztián kettőt, míg Gyöngy István, Gulya István és Dobi István egyet-egyet szerzett.

November 18-án hazai pályán fogadták a borsodivánkaiakat. A mérkőzést az ábrányiak nyerték 5-1- es gólarányban. Az 5 ábrányi gólból Farkas Milán és Bodzán Krisztián kettőt, míg Gulya István egyet szerzett.

A Bükkábrányi Bányász felnőtt csapata az ősszel lejátszott 10 mérkőzésből 9 győzelmet és 1 döntetlent tudhat maga mögött. A 9 győzelemből 6 hazai pályán .3 idegen környezetben született, a döntetlent idegen környezetben érték el. Ezzel az eredménnyel a tabellán az első helyen végeztek a bajnokság első felében.


 A Bükkábrányi SC ifistái az első mérkőzésüket augusztus 26-án hazai pályán játszották Bükkszentkereszt csapata ellen, ahol 7-3-as győzelmet értek el. A hét ábrányi gólból négyet Oláh Tamás rúgott,. míg Korán Kristóf, Herczeg Szilveszter és Suha Levente egyet-egyet szerzett.

Szeptember 2-án Mályi csapata ellen 3-1 re nyertek. Az ábrányi gólszerzők Szamkó László, Herczeg Szilveszter és Oláh Tamás voltak.

Szeptember 10-én Alsóvadász ellen szenvedték el első vereségüket, akiktől 2-1-re kaptak ki. Az egyetlen ábrányi gólt Oláh Tamás szerezte.

Szeptember 17-én Megyaszó ellen 5-3-ra, szeptember 24-én Mezőnyárád ellen 4-3-ra, szeptember 30-án Bükkszentkereszt ellen 8-2-re, október 7-én szintén Mezőnyárád ellen 3-2-re nyertek.

Október 15-én Alsóvadász ellen 4-2 arányban kaptak ki.

Október 28-án Mályi ellen 4-2 arányban nyertek.

Az utolsó fordulójukat hazai pályán játszották november 4-én Megyaszó ellen, ahol 3-3-as gólarányú döntetlennel ért véget a mérkőzés.

A BSC ifistái tehát a 10 mérkőzésből 7 győzelmet, 1 döntetlent és 2 vereséget tudhatnak maguk mögött. A 7 győzelemből 3 hazai pályán, 4 idegen környezetben született,  míg a döntetlen hazai pályán. A 2 vereségből 1 hazai pályán, 1 idegen környezetben csúszott be. A tabellán ezzel az eredménnyel a második helyen végeztek a bajnokság első felében.


A Bükkábrányi Sport  Club utánpótlás korosztálya számára is lezárult az őszi szezon. Az U11-U13-as korosztály  az ősz folyamán több, Mezőkövesden megrendezett Bozsik tornán vett részt. A gyerekek mérlege nem alakult kedvezően, de sikerült szép győzelmeket is elérniük.

 
 

 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com