2017. december 14 -én délután 17 órától közmeghallgatást tartott Mezőkeresztes Város Önkormányzatának képviselő-testülete az IKSZT épületében. A polgármesteri tájékoztató után a megjelent lakosok tehették fel kérdéseiket. Elsőként Majoros János polgármester köszöntötte a megjelenteket és vendégeket, majd ismertette a 2 napirendi pontot, amelyet a testület tagjai egyhangú igennel fogadtak el.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 1. pontban a 2017 -es év tájékoztatója hangzott el. A polgármester elmondta, hogy ebben az évben mennyi ülést tartott a képviselő-testület. Szó esett népességi adatokról is, miszerint csökken a lakosság.   Elhangzott, hogy az önkormányzat ez évben mekkora összeggel gazdálkodott.   Szó esett a 2017 -es év beruházásairól és a következő években tervezett fejlesztésekről is. A kérdéseket megelőzve két fontos kérdés is szóba került a beszámoló végén a szennyvízhálózat helyzete és az utak felújításának kérdése. A meghívott vendégek az üzemeltetők részéről elmondták, hogy tudnak a szennyvízhálózatban jelentkező problémákról, a javításokat, felújításokat elkezdik, de a probléma nagysága miatt ennek megoldása több időbe fog kerülni. A tájékoztató után a 2. napirendi pontban a lakosok tehették fel kérdéseiket. A kérdések elsősorban az utak állapotával, a szennyvízhálózat helyzetével és a közbiztonsággal kapcsolatban merültek fel. Miután több kérdés nem érkezett, Majoros János polgármester úr Kellemes Ünnepeket kívánt mindenkinek, majd zárta a közmeghallgatást.
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com