Adventi futballkupát rendeztek Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2017. december 28. csütörtök, 16:10
alt

2017. december 17-én  Adventi Kupát rendeztek Mezőkeresztesen.  12 csapat lépett pályára, 3 csoportban,  az egy csoportban lévő 4 csapat körmérkőzést játszott egymással. A második csoportban Mezőkeresztes ifi és felnőtt csapata is szerepelt, a harmadik csoportban pedig Bükkábrány csapata játszott. A mérkőzések 20 percesek voltak. 

 

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A FootJob, azaz a mezőkeresztesi felnőtt csapat és a  mezőkeresztesi Ifi csapat mérkőzésének végeredménye 5-1 lett.
A Sose Halunk meg és FootJob  mérkőzés eredménye 4-1 lett. 
A következő mérkőzést a mezőkeresztesi ifi a  Sose Halunk meg csapatával játszotta.  A keresztesiek minden próbálkozás ellenére sem tudtak gólt szerezni, így 11-0 arányban kikaptak.
A bükkábrányi csapat első mérkőzését a Mélypont csapatával játszotta, ahol az ábrányiak 6-0 arányban nyertek.

A Hungarofék Kft. csapata már kicsit erősebbnek tűnt, de az ábrányiak itt sem hagyták magukat legyőzni, így 5-2 arányban nyertek.
Utolsó mérkőzésükön 3-1 arányban nyertek az ábrányiak.

Ezekkel az eredményekkel a Foot Job és a bükkábrányi csapat is bekerült az elődöntőbe.

A Németh Szabi és Barátai ellen a FootJob csapat 3-1 arányban kikapott.
Az Elit Team csapattal szemben az ábrányiak nyertek 2-1 arányban,  így ők a döntőbe is bejutottak, ahol a Sose Halunk meg csapattal szemben 5-2-re, a Németh Szabi és Barátai csapattal szemben pedig 5-3-ra kaptak ki.

Így kialakult a dobogósok névsora: első helyen a Sose Halunk Meg csapata, a második helyen Németh Szabi és Barátai, a harmadik helyen pedig Bükkábrány csapata végzett.
Különdíjasok is lettek, akik 2000 ezer ft értékű Étkezési utalványt kaptak a Recky felajánlásával.
A gólkirály Barzsó Gábor lett, a legjobb kapusnak Fekete Bencét választották, Gulya István pedig a legjobb mezőnyjátékos címet érdemelte ki.

 


 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com