Szavaló verseny a bükkábrányi oviban - teljes felv.
Írta: Eleven Televízió   
2018. január 26. péntek, 00:00
Január 22-én az előző évekhez hasonlóan idén is versmondó versenyre várták a térség óvodásait a Napsugár Napközi Otthonos Óvodába Bükkábrányba.
A meghirdetett versenyre a helyiek mellett neveztek a mezőkeresztesi, mezőnyárádi, harsányi, tibolddaróci, sályi, csincsei, mezőnagymihályi és a vattai óvoda nebulói is. Ebben az évben a mozgás, a sportolás volt meghirdetve, mint a versek fő témája.
Kurucz Miklósné óvodavezető-helyettes köszöntő szavai után kezdhette meg munkáját a zsűri, Kiss Sándorné nyugalmazott óvodavezető, Takács Katalin könyvtáros és Vattay Benőné nyugalmazott vezető óvónő személyében.
A kicsik egyenként, településenként az óvónénik irányítása mellett mondták el a verseket. Miután mindenki túl volt a nehezén a zsűri tagjai visszavonultak, hogy döntést hozzanak. A leginkább figyelembe vett szempontok a fellépés, szöveg értés, hangsúlyozás és a hangerő voltak az értékelésnél.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Amíg pedig a pedagógusok meghozták a végleges döntést a gyerkőcöknek alkalma volt az ismerkedésre, játékra és a csemegézésre. Finom sütemények és üdítő várta őket az asztalokon.
Végeredményként három helyezést és különdíjat osztottak ki a résztvevőknek. De az sem távozott üres kézzel, aki nem nyert, hisz' minden résztvevő egy játék figurával és emléklappal térhetett haza.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com