Biztonságos Internet Nap – SAFER Internet DAY
Írta: Eleven Televízió   
2018. január 31. szerda, 10:03
Az Európai Unió kezdeményezésére az adott év második hónap, második hetének, második napja a „Biztonságosabb Internet Nap”. Az esemény célja, hogy felhívja a szélesebb közönség, ezen belül is elsősorban a gyermekek és fiatalok figyelmét a mobiltelefonok és online technológiák tudatosabb és biztonságosabb használatára.
A jobb internet sok mindent jelenthet az emberek számára, hiszen a gyermekek védelme az internet káros tartalmaival szemben egyre fontosabb és égetően aktuális kérdés. Ennek oka, hogy a felnövekvő nemzedék napról-napra otthonosabban mozog az Internet világában és az igénybe vett alkalmazások között nem csupán a tartalmi szolgáltatások megtekintése áll, hanem a chatelés és az e-mail küldés is.    
A szülők sajnos keveset tudnak arról, hogy a gyermekeik mit csinálnak a neten, mivel töltik ott az idejüket. Sokszor nem ismerik azokat az oldalakat, amiket látogatnak, és arról sincs minden esetben megfelelő elképzelésük, hogy ez milyen veszélyekkel jár. 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Beszélgessen gyermekével a biztonágos internetezésről!

A szülők és nevelők úgy segíthetnek, hogy nyíltan és őszintén beszélgetnek a gyerekekkel online életükről, segítve és támogatva őket az internethasználatban.
Ehhez nyújtunk most néhány jó tanácsot!

A személyazonosság felfedése

A felhasználó neve, személyi azonosító száma, lakcíme és telefonszáma nagyon értékes az online zaklatók és bűnözők számára. Javasolja gyermekének, hogy a telefonszámot és a lakcímet csak a barátaiknak adja meg. Ez bizonyos mértékig megvédi őt attól, hogy online vagy cyber-zaklatás áldozatává váljon.

Új fajta zaklatás - cybebullying

Egyre gyakoribb az Internetes kortárs-zaklatás, amely cybebullying néven vált ismertté. Egyre többen próbálják kiközösíteni vagy megleckéztetni a számukra nem szimpatikus osztálytársat például úgy, hogy álprofilt hoznak létre a nevükben, szervezetten pocskondiázzák egy közösségi oldalon vagy mobiltelefonon küldenek kellemetlen, ijesztő SMS-eket.  
Néhány esetben az internetes zaklatás még rosszabb, mint a zaklatás egyéb formái, hiszen a nap 24 órájában folyamatosan, akár a biztonságos otthoni környezetben is folytatódhat. A kellemetlen, zaklató képek, üzenetek nagyon gyorsan, széles körben elterjednek. Így a megaláztatás még nagyobb közönség előtt történik. A zaklatás áldozata sok esetben nem tudja, kik zaklatják, ezért az összes ismerősével távolságtartóvá válhat.
Fontos, hogy a zaklató magatartásra, erőszakra az áldozat semmiképpen sem erőszakkal válaszoljon, hiszen így belőle is zaklató válna!         

Mit tehetünk ellene?
Tippek szülőknek:
-Legyen tudatában annak, hogy akár az Ön gyermeke is zaklathat másokat az Interneten, illetve lehet zaklatás áldozata! Intő jel lehet, ha gyermeke feszültnek, idegesnek tűnik internetezés vagy mobilozás után.
-Beszélgessen gyermekével arról, hogy mire használja az Internetet, mobiltelefont!  
-Ismerje meg a gyermeke által használt szolgáltatások biztonsági eszközeit! A legtöbb közösségi oldalnak, chat oldalnak vannak „blokkolás” vagy „elutasítás” gombjai, biztonsági beállítási menüpontja lehetőséget nyújt az online üzenetek rögzítésére is.
-Emlékeztesse gyermekét arra, hogy ne válaszoljon a rossz szándékú, zaklató üzenetekre!
-Mentse el bizonyítékként a zaklató e-maileket, üzeneteket, online beszélgetéseket!
-Nagyon fontos, hogy a zaklatott gyermek környezete határozottan kiálljon mellette. Szülőként ebben mutasson példát!
-Jelentse be a zaklatást! Jelezheti a szolgáltatónak, a www.biztonságosinternet.hu oldalon a hotline vonalon vagy forduljon a Rendőrséghez!

Információ megosztása a tartózkodási helyről

Beszélni kell a megfelelő korban és alkalmas időben arról, hogy ne adjon ki információt a tartózkodási helyéről. Ez az óvintézkedés nem csak arra vonatkozik, hogy a gyermek ne árulják el a lakcímét, hogy hova jár iskolába vagy sportolni, hanem arra is fontos figyelmeztetni őt, hogy ne
beszéljen az utazási terveikről vagy arról, hogy mikor nem tartózkodik otthon senki. Az ilyen információ a legnagyobb ajándék a betörőknek!

Szexuálisan szókimondó üzenet, képek vagy videók

A gyermekek hamar felnőnek, és ez azzal jár, hogy a szexualitásukat is elkezdik felfedezni. Értesse meg gyermekével, hogy figyelemfelkeltő, szókimondó fényképet, videót vagy üzeneteket ne készítsen, és ne osszon meg magáról (vagy másokról). Nemcsak erkölcsi kérdés, de a jövőbeli csalódások elkerülése érdekében is (főiskola, egyetem, munkavállalás) tanácsos megőrizni a jó hírnevet. Bármilyen információ, amit az interneten közzé tesz mindörökre ott marad, és mindenki láthatja szinte lehetetlen letörölni!

A chat, mint találkozóhely

A legtöbb chat-rendszerben névtelenül vagy álnéven kerülnek egymással kapcsolatba a résztvevők. Az anonimitás alapján olyan emberek kerülnek egymással kapcsolatba, akik a normális életben sosem ismerkednének meg. Tudatosítsa gyermekében, ha valaki a névtelenséget kihasználva durván, sértőn, fenyegetőn, erőszakosan beszél, azonnal fejezze be a beszélgetést és szóljon felnőttnek!

Használjon megfelelő szűrőprogramokat!   

A szűrőprogramok időkorlátozás funkciója használatával kiküszöbölhető, de legalábbis keretek közé terelhető a játék- és internet függőség. Ezek segítségével szűrhetőek az interneten elérhető tartalmak, így megelőzhetőek a pedofil jellegű zaklatások, valamint az erőszakos tartalmakkal való találkozás.

Amennyiben tanácsra, lelki segélyre volna szüksége (akár névtelenül is), forduljon a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz a http://www.kek-vonal.hu/index.php/hu honlapon, ahol chatelve is értekezhetnek, de a 06-1- 116 111-es számon telefonon is elérhetőek éjjel-nappal.
A biztonságos internetezéssel kapcsolatban hasznos információk találhatók az alábbi honlapokon:
www.saferinternet.hu
www.internethotline.hu
www.biztonságosbongeszes.org;

A témával kapcsolatban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „Az Internet vonzó, de veszélyes!” címmel készített promóciós anyagot, amely megtalálható a www.bunmegelozes.eu honlapon.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály


 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com