Február 9 -én tartották a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában a hagyományos farsangi mulatságot a diákönkormányzat szervezésében. Az intézmény tornaterme adott otthont a rendezvénynek, ahová a gyermekek mellett a szülőket is várták egy közös programra délután egy órától. A műsor a 8. osztályosok nyitótáncával kezdődött, majd a 3. osztályosok a kiszehajtás népszokását elevenítették fel. Az osztályok közös produkcióval készültek, illetve több mint harmincan egyéni jelmezbe is bújtak. A meglepetésfellépők idén sem maradtak el, hiszen a tanári kar is készült zenés, táncos produkcióval. Az öt tagú zsűri a hagyományokhoz híven legeket és tortákat osztott a versenyzőknek, az egyéni jelmezeseknél pedig több holtverseny is született az első három helyen. Az eredményhirdetés után, a tombolasorsoláson mindenki kipróbálhatta szerencséjét, majd indult a táncos mulatság. A rendezvény hat órakor ért véget.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com