Bükkaljai Mozaik - 2018. január 31.
Írta: Eleven Televízió   
2018. február 20. kedd, 13:55
 
Katolikus Karitász - junior szervezet alakult Mezőnyárádon
 

Magyaroroszágon 1914-ben alakult Rott Nándor, későbbi veszprémi megyéspüspök vezetésével Katholikus Karitász néven egy nagyszabású segélyakció, amely elsősorban a hadbavonultakat és családjaikat támogatta. Mára ez a mozgalom a szegények, a hajléktalanok és minden rászoruló támogatását igyekszik minél teljesebben megvalósítani.
Hazánkban mintegy 800 településen működik alapszervezetük. Ezeknek a településeknek a sorába lépett be Mezőnyárád október 15-én. Tizenöt iskolás és két óvodás gyermek részvételével és Varga Lászlóné pedagógus vezetésével itt is megalakult a helyi Karitász csoport. A római katolikus templomban Árvai Ferenc atya, a Főegyházmegyei Karitász igazgatója celebrálta azt a szentmisét délután öt órakor, melynek keretében ünnepélyesen is letették ígéretüket a szervezet ifjú tagjai. Az igazgató szentbeszédében külön kitért az önzetlen segítség fontosságára.
Az igeliturgia után került sor az ünnepélyes ígéret tételre, amely által az ifjak a szervezet teljes jogú junior tagjai lettek. Ezt követően átvehették a szervezet logójával díszített sapkát, egy kitűzőt, egy medált és a Szentírásból a Lukács evangéliumát és az Apostolok Cselekedeteit tartalmazó könyvet.
A szentmise végeztével a hívek és a gyerekek a templom melletti csoportszobában gyűltek össze, ahol Árvai atya közelebbről is megismertetett mindenkit a Karitász mindennapjaival, lelkiségével.
Tizenkilencedikén vasárnap Árpádházi Szent Erzsébetre emlékezve kenyér megszentelésére és szétosztására került sor a szentmise keretében. A jelenlévők már az ifjú karitászosok kezébők vehették át az adományt, felidézve ezzel a szentéletű magyar királyné szegényeket istápoló életútját.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
alt
 
Lelki nap az Advent jegyében a mezőnyárádi iskolában
 

Adventi Lelki napot tartottak december 15-én (pénteken) a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában. A gyerekek a napot a díszteremben tartott szent misével kezdték. Levente atya az advent szellemiségében arról beszélt, hogy milyen fontos az összetartás már a gyermeki korban a közös játékoknál és hogy ne külső szemlélők legyenek az életben, hanem tevékenyen vegyenek részt társadalmunkban jó cselekedetekkel. A mise után több különböző helyszínen folytatódott a lelki nap. Az alósok és felsősök számára külön videóvetítés zajlott az egyes termekben.
Az 5. osztályban adventi kvíz várta a gyerekeket, ahol 3 csapatra osztva mérhették össze tudásukat és leleményességüket. A 2. osztályban prófétává válhattak a kicsik, ahol közös énekléssel idézték meg a karácsony szellemét. Eközben a teniszklubot már átjárta a mézeskalácsok illata, amit lelkesen díszítettek az iskolások.
A kisnapköziben pedig befőttes üvegek festésével töltötték az időt. A templomban egész nap lehetőség volt gyónásra is.

 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
Szent Borbála ünnepe Bükkábrányban
 

Szent Borbálát évszázadok óta tisztelik védőszentjükként a bányászok. Az ő ünnepe mindig is a számvetés és a hálaadás napja volt.
Idén december 1-jén délután 14 órától kezdődött az az ünnepi megemlékezés a Bükkábrányi Bányaüzem központi telephelyén, amelyet a Himnusz meghallgatása után, Mata Tibor bükkábrányi bányaigazgató beszéde nyitott meg. Az igazgató beszédében felidézte az év folyamán jelentkező technikai nehézségeket és statisztikai adatokkal is szolgált a termelést illetően.
Ezt követően a különböző bányász vezetők és szervezetek, együttműködő partnerek koszorút helyeztek el a bányász hősök emlékhelyénél.
Ezek után az ünnepség a felolvasóban folytatódott. Itt dr. Derekas Barnabás, a társaság igazgatóságának elnök-helyettese ünnepi köszöntőjében kifejtette: jelentős nehézségekkel néztek szembe a bányákban és az erőműben is, de a kollektíva helytállt, stabilizálták a cég működését.
Az elnök-helyettes számos kitüntetést és elismerést nyújtott át beszéde után a cég dolgozói részére.
Wolfgang Schneider, az igazgatóság elnöke többek között a céget érintő nehézségeket is említette beszédében, amelyeket a környezetvédelem és a vízgazdálkodás ró a bányákra és az erőműre.
Kora este a római katolikus templomban Pálfi János plébános celebrálta azt a szentmisét, amelyen szép számmal vettek részt az üzemek dolgozói. Az ünnepi alkalom a zászló behozatalával kezdődött, majd dr. Derekas Barnabás szólt Szent Borbála életéról, valamint a nevek felsorolása után egy perces néma tiszteletadásra kért fel mindenkit azok emlékére, akik a dolgozók közül az elmúlt esztendő során távoztak el az élők sorából.
A szentmisét a nemzeti Himnuszunk és a bányász himnusz közös eléneklése zárta

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com