A '48-as forradalom emléke előtt tisztelegtek Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2018. március 14. szerda, 18:00
alt
A mezőnyárádi iskola diákjai március 14-én délután kettő órai kezdettel rótták le kegyeletüket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. Prózai, verses és zenés betétekkel, és néptánccal színesített előadásukban felelevenítették a forradalom és a szabadságharc dicső napjait és sajnálatos bukását. A gyerekek műsorát követően Bárdos József Szabolcs polgármester ünnepi beszédében a 170 évvel ezelőtt, március 15-én kitört forradalom kapcsán megjegyezte, hogy meg kell tanulnunk elődeinktől az elszántságot, az elhivatottságot és őriznünk kell 1848/49 szellemét, a kivívott szabadságot.  Az előadás végén a Szózat hangzott el.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
Ezt követően a vendégek és az iskolások Mezőnyárád központjában gyülekeztek, ahol az önkormányzati megemlékezéssel folytatódott a délutáni program. A Himnusz közös eléneklése után Korpás Zoltán szavalta el Petőfi Sándor "A XIX.század költői" című költeményét.  A beszéd után a helyi intézmények és civil szervezetek, valamint pártok képviselői helyezték el koszorúikat a könyvtár épületének falán lévő emléktáblánál, majd itt is a Szózat elhangzása zárta az ünnepséget.
 

 

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com