Üléseztek a mezőnyárádi képviselők (2018. 05. 14.)
Írta: Eleven Televízió   
2018. május 16. szerda, 09:37
Négy napirendi pontot tárgyaltak a mezőnyárádi képviselők azon a testületi ülésen, amelyre május 14-én délután került sor.
Elsőként a települési könyvtár szakmai eszközfejlesztésére, korszerűsítésére kiírt pályázat benyújtásához kellett hozzájárulnia a tagoknak.
A polgármester elmondta: kommunikációs eszközökre, valamint bútorokra fordíthatnák azt az összeget, amelyet a pályázaton megnyerhet a község. Ez konkrétan 3 millió forint, amelyből 10 % az önerő.
A pályázat benyújtásával mindenki egyet értett.
A Közösségi Sport Club Mezőnyárád SE által rendezett rendezvények támogatása volt a következő téma. A Közösségi Sport Club ez év januárjában alakult meg hivatalosan. A szervezet a május 19-én megrendezett családi sportnapra, illetve későbbiekben megrendezendő más programokra kért 600 ezer Ft támogatást az önkormányzattól.
A támogatás létjogosultságáról
kisebb vita alakult ki, végül 6 igen és 1 nem szavazattal a támogatást jóváhagyták.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A harmadik napirend a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása volt.
Legvégül az időszerű feladatok témakörében szó volt arról, hogy az úgynevezett Kis-völgy védelme égetően fontos lenne egy esetleges újabb villámárvízzel szemben.
A polgármester elmondása szerint tervben van az áteresz kiszélesítése, továbbá vis maior kérelem beadása is folyamatban van a károk megtérítése érdekében.
Mindezek végeztével a községi vezetés zárt ülésen tárgyalt tovább.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com