30 év - hatodik osztálytalálkozó Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2018. június 04. hétfő, 11:05
1988-ban, vagyis 30 évvel ezelőtt mondtak búcsút az iskolának Bükkábrányban azok a ma már maguk is apuka és anyuka korú volt osztálytársak, akik június 2-án ennyi idő elteltével már hatodszor rendezték meg osztálytalálkozójukat a Tornácos Ház udvarán.
Az akkor végzett 30 főből most 24-en tudtak jelen lenni a meglehetősen jó hangulatú összejövetelen. A gyülekező után egy rendkívüli osztályfőnöki óra keretében számolt be mindenki a vele eddig történtekről, melyet természetesen ugyanúgy mint hajdanán, a volt osztályfőnök, Bodzán Jánosné felügyelt és vezetett.
Eközben a bográcsban már rotyogott a finom babgulyás és hangulat fokozó is akadt azért annak, aki megszomjazot. Az óra után tehát a vacsora, majd az estébe nyúló beszélgetés, szórakozás vette át a főszerepet. 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com