Mezőkeresztesi Vigasságok 2018. |
Írta: Eleven Televízió |
2018. július 31. kedd, 11:31 |
Július 28-án és 29-én került sor idén a Keresztesi Vigasságok elnevezésű programsorozatra. A helyi motorosok jóvoltából azonban már pénteken délután elkezdődött a hétvégére való ráhangolódás. A klubtagok a népkertből indulva az egész városon átívelő felvonulással invitálták a két napos rendezvényre a helyieket. Hirdetés_______________________________________________________________________ A Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola helyi táncosai a Dzsungel könyve című musical betétdalaira koreografálták előadásukat, amelynek végeztével a város polgármestere külön köszönetet mondott az előadóknak és a felkészítőknek a színvonalas produkcióért.
Ezek után az idősebbeké volt a színpad: a Jóbarátság- és a Szent Erzsébet Nyugdíjas Klub énekkara egy-egy népdalcsokorral kedveskedett a közönségnek. Őket ismét egy más műfaj követte Tolvai Renátának köszönhetően, majd pedig a Bükkalja Diák- és Tömegsport Egyesület karatékái szolgáltak látványos bemutatóval a színpad előtti füves területen. A sportolók után ismét a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola táncosai következtek, ezúttal már a legkülönfélébb tánc stílusokból állítottak össze látványos bemutatót. Az este nagy koncertjét, amely hatalmas tömeget csalogatott ki a Népkertbe, a Karthago együttes adta, akik jövőre ünneplik fennállásuk 40. évfordulóját. A koncert után B. Tóth László közreműködésével retro discóban mulathatott mindenki, akinek még maradt energiája hozzá. 29-én vasárnap reggel 9 óra 30 perkor vette kezdetét a VIII. Jakab Miklós fogathajtó verseny a lovaspályán. A versenyzők C és D kategóriákban, valamint vadászhajtásban egyes és kettes fogatokkal álltak a rajthoz. Összesen 25 hajtó mérhette össze saját és lovai tudását. A verseny eredményeit kora délután hirdette ki a versenybizottság. A díjakat Koncz Gábor színművész, Majoros János polgármester és Páricsi László szervező, önkormányzati képviselő adták át a helyezetteknek. A lovas megmérettetés után ismét a Népkert adott otthont az esti programoknak. 19 órai kezdettel a balatonkenesei Pannónia Citerazenekar és a Mezőkeresztesi Citerazenekar közös produkciója aratott hatalmas sikert, majd a vendégek maguk folytatták előadást, amelyben a népdalok mellett szerepet kaptak a filmzenék, a klasszikusok, de még a jazz műfaja is. Az egész rendezvénysorozat záró koncertjét a Csík zenekarnak köszönhette a közönség, akik a tőlük megszokott népzenei stílust ötvözték a különböző egyéb műfajokkal, hatalmas siker aratva a hallgatóság körében. Legvégül pedig látványos tűzijátékban gyönyörködhettek azok, akik mindvégig kitartottak. SzerkesztőKovács Gyula
szerkesztő, operatőr
Telefon: +36 (30) 395 4289
E-mail: gyula.kovacs@bvmedia.hu OperatőrKovács Gyula
szerkesztő, operatőr
Telefon: +36 (30) 395 4289
E-mail: gyula.kovacs@bvmedia.hu |