Bükkaljai Mozaik - 2018. július 25.
Írta: Eleven Televízió   
2018. október 02. kedd, 09:17
 

 

 
 
 
 
 
alt
 
Ballagás a mezőkeresztesi József Attila úti óvodában - 2. rész
 

Utoljára járták be együtt az intézmény termeit a mezőkeresztesi József Attila úti óvoda nagycsoportosai, hiszen június 9-én végső búcsút vettek, hogy szeptembertől már az iskola padjaiban bizonyítsanak. Az intézmény vezetője, Domján Attiláné óvodavezető köszöntötte a megjelent családtagokat és vendégeket, majd búcsút vett a ballagó ovisoktól. A szülői munkaközösség tagjairól sem feledkezett meg, és áldozatos munkájukat egy-egy virágcsokorral köszönték meg az óvoda dolgozói.
Majd a gyerekeké lett a főszerep, először a középsős csoporté, akik egy műsorral búcsúztak társaiktól, aminek a címe a "Falu végén" volt. A nagy csoportosok pedig a "Mi leszek, ha nagyleszek?" címet kapó táncos, verses produkciót adták elő búcsúzóul. Az iskolai jelenet után a tengerészek visszaszerezték kalózoktól a kincset, amit visszajuttattak jogos gazdájához, a török basához. Ez után körbejárták az óvodai termeit, ezzel búcsút intve, hogy az iskolában újabb kihívások várják őket.

 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
Ballagás a mezőkeresztesi iskolában
 

2018. június 16 -án ballagtak el a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói. A gyermekek az utolsó csengőszó után, énekelve indultak el a tornacsarnokba a többi diák díszsorfala között.. A Himnusz után, a ballagók műsorában minden búcsúzó szerephez jutott. Takács Tekla a 7. osztályosok nevében szólalt meg, majd a végzősök búcsúztak szeretett iskolájuktól. A távozó 8. osztály nevében Holló Orsolya köszönt el mindenkitől.
A ballagók szüleiknek is kifejezték hálájukat, azért hogy vigyáztak rájuk és vezették őket az évek során. Tóthné Sándor Edit intézményvezető ünnepi beszédét követően került sor a jól sportoló és tanuló, valamint az aktív közösségi életet élő tanulók jutalmazására. Oklevelet kaptak a szülői munkaközösség legaktívabb tagjai is. A műsor zárásaként a füves pályán a ballagók elengedték a szabadságot jelképező lufikat, majd a fotózás és virágátadás után, közösen indultak vissza az osztálytermekbe virágokkal a kézben.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com