Bükkaljai Mozaik - 2018. október 3.
Írta: Eleven Televízió   
2019. április 03. szerda, 12:13
 

 

 
 
 
 
 
alt
 
Keresztesi Vigasságok 2018. - 1. rész
 

Július 28-án és 29-én került sor idén a Keresztesi Vigasságok elnevezésű programsorozatra. A helyi motorosok jóvoltából azonban már pénteken délután elkezdődött a hétvégére való ráhangolódás. A klubtagok a népkertből indulva az egész városon átívelő felvonulással invitálták a két napos rendezvényre a helyieket.
A népkerti programok szombaton reggel 8 órától a IX. Dávid János Főzőversennyel indultak. A főzőtudományukat összemérni kívánt csapatok délig adhatták le a zsűrinek az elkészült étkeket, majd a délután folyamán került sor az eredményhirdetésre, amelyen a verseny névadójának lánya képviselte a Dávid családot. A díjakat ő, valamint Tállai András államtitkár és Majoros János polgármester adták át. Ebben az évben a zsűri az Aranykalász 1955 Kft.-nek ítélte az első díjat és a vele járó vándorfakanalat a halászléért, haltepertőért és túróscsuszáért, melyeket elkészítettek. A második helyet a Harmatcsepp Óvoda és Bölcsőde csapata érdemelte ki a harmatcseppben fürdött vadas malac húsával, a harmadik pedig a Jóbarátság Nyugdíjas Klub lett, akik egy finom csülökpörköltet tettek a döntőbírók asztalára.
Időközben egy másik versengés is folyt a sportpályán. A városnapi futballkupa csapatai a nagy meleg ellenére is kitartóan küzdöttek. Ennek eredményeként a Novaji Sportegyesület játékosainak nyakába kerülhetett az aranyérem.
A gyerekek sem unatkoztak a délután. Részükre a Mezőkeresztesi Karitász szervezett kézműves foglalkozást a fák árnyékában.
Nem sokkal délután három óra előtt Szabó Csillának és zenekarának műsora indította a késő estébe nyúló színpadi programok sorát interaktív gyermekműsorával. Őket a Mezőkeresztesi Férfikórus követte a színpadon.
Tizenhat órakor Soltész Rezső régi slágerekből összeállított előadása egyaránt nagy sikert aratott a fiatalabbak és az idősebbek körében.
A Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola helyi táncosai a Dzsungel könyve című musical betétdalaira koreografálták előadásukat, amelynek végeztével a város polgármestere külön köszönetet mondott az előadóknak és a felkészítőknek a színvonalas produkcióért.
Ezek után az idősebbeké volt a színpad: a Jóbarátság- és a Szent Erzsébet Nyugdíjas Klub énekkara egy-egy népdalcsokorral kedveskedett a közönségnek.
Őket ismét egy más műfaj követte Tolvai Renátának köszönhetően, majd pedig a Bükkalja Diák- és Tömegsport Egyesület karatékái szolgáltak látványos bemutatóval a színpad előtti füves területen.
A sportolók után ismét a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola táncosai következtek, ezúttal már a legkülönfélébb tánc stílusokból állítottak össze látványos bemutatót.
Az este nagy koncertjét, amely hatalmas tömeget csalogatott ki a Népkertbe, a Karthago együttes adta, akik jövőre ünneplik fennállásuk 40. évfordulóját.
A koncert után B. Tóth László közreműködésével retro discóban mulathatott mindenki, akinek még maradt energiája hozzá.
29-én vasárnap reggel 9 óra 30 perkor vette kezdetét a VIII. Jakab Miklós fogathajtó verseny a lovaspályán. A versenyzők C és D kategóriákban, valamint vadászhajtásban egyes és kettes fogatokkal álltak a rajthoz. Összesen 25 hajtó mérhette össze saját és lovai tudását.
A verseny eredményeit kora délután hirdette ki a versenybizottság. A díjakat Koncz Gábor színművész, Majoros János polgármester és Páricsi László szervező, önkormányzati képviselő adták át a helyezetteknek.
A lovas megmérettetés után ismét a Népkert adott otthont az esti programoknak. 19 órai kezdettel a balatonkenesei Pannónia Citerazenekar és a Mezőkeresztesi Citerazenekar közös produkciója aratott hatalmas sikert, majd a vendégek maguk folytatták előadást, amelyben a népdalok mellett szerepet kaptak a filmzenék, a klasszikusok, de még a jazz műfaja is.
Az egész rendezvénysorozat záró koncertjét a Csík zenekarnak köszönhette a közönség, akik a tőlük megszokott népzenei stílust ötvözték a különböző egyéb műfajokkal, hatalmas siker aratva a hallgatóság körében.
Legvégül pedig látványos tűzijátékban gyönyörködhettek azok, akik mindvégig kitartottak.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
VIII. Békafesztivál Mezőnyárádon 3. rész
 

A nedves időjárás mindig előcsalogatja a békákat, ezáltal a békásokat is. Bár ezúttal az eső nagy részét sikerült elkergetni, egyikből sem volt hiány a VIII. Békafesztiválon. Tavalyhoz hasonlatosan a programok már péntek este elkezdődtek rock koncertekkel, amit a helyi Hungarocell nyitott ismét. Ezután a Veszelka Kommandó foglalta el a színpadot, akik a tradicionális népzenét ötvözték a modernkor megszólalásával. Az est végén az Ildi Rider nevű zenekar népszerű dalok feldolgozásával szórakoztatta a közönséget. Másnap reggel már a főzőhelyek körül volt nagy zsongás, ugyanis a hajnali eső után a csapatok nekiestek a finomabbnál finomabb ételek elkészítéséhez. A nevezések közül legnépszerűbb a béka sütő-főző kategória volt, ahová 44 beadott étel került, a halból készült finomságokkal szemben, ahol idén csak 8 tétel szerepelt. A hozzá tartozó aperitif italok versenye, a Pálinkamustra sem maradhatott el, ahol a Bükki Pálinka Lovagrend tagjai hatodik alkalommal tüntették ki különböző fokozatokban a legjobb nyárádi és környékbeli pálinkákat. Külön érdekesség volt, hogy idén először a polgármesterek is külön neveztek pálinkájukkal, és a legjobb Polgármester Pálinkája cím ebben az évben hazai pályán maradt, hisz Bárdos Szabolcs nyerte el ezt a kitüntetést. A főzőhelyek legtöbbjén ismerős arcok találkozhattak egymással, hisz már lehet hagyománynak tekinteni ezt a rendezvényt, ahol a barátok, családok összegyűlnek és együtt jó hangulatban múlatják el az időt. A kisteleki brekkencsek is már 6. éve járnak minden alkalommal a Békafesztiválra, akik mindig valami különlegességgel érkeznek Mezőnyárádra. A béka sütő-főző kategória győztese Vass János lett, aki egy különleges saját készítésű smokerben füstölt békával nyerte el a zsűri elismerését.
Napközben még számos program várta az érdeklődőket, a reggeli órákban rendezték meg a tájjellegű kutyakiállítást, ahol a helyiek megmutathatták kedvenceiket a nagyközönség előtt. Közben a színpadon a kicsik néptánc előadást tartottak, és övéké maradt a terep egész délelőtt, hisz utána a Pom-Pom Família „Vitaminkosár” című zenés műsorát élvezhették, utána pedig a habpartyban mártózhattak meg a gyerekek. Ebédidőben az ABBA Sisters foglalta el a színpadot, akik a legendás zenekar legnépszerűbb dalait adták elő. Ezek után Újvári Marika operett műsora következett. Mielőtt kihirdették volna a nyerteseket, az Animal Cannibals csapott egy óriási bulit, ahol még vonatozásra is sor került. Eredményhirdetés után a Crazy Dance tánccsoport varázsolt karneváli hangulatot a fesztiválon. A táncot a humor váltotta, Trabarna legújabb műsorával nevettette meg a fesztivál résztvevőit. Ezek után Bibe énekelte el a közönségnek kedvenc mulatós dalait. Az egyik fő attrakció csak ezután következett, hisz Korda György és Balázs Klári előadására óriási tömeg gyűlt össze az iskola parkjában. Műsoruk végén Mezőnyárád polgármestere, Bárdos Szabolcs virágcsokorral és egy üveg itallal köszönte meg, hogy ilyen nagyszerű hangulatot teremtettek. Ekkor már készülődött a háttérben az idén visszatérő Disco Express, akik már nem először játszottak nyárádi rendezvényen, és hatalmas lelkesedéssel várták a koncertet. A fesztivált tűzijáték, majd utcabál zárta.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com